Pénzügy számvitel
Humán erőforrás Eszközgazdálkodás Készletgazdálkodás
There are no translations available.

2012. JANUÁR 1.-TŐL ÉRVÉNYES ÁRLISTA

2012. január 1.-től változik a Megastar SaaS (ASP) szolgáltatás, program használat díjképzése.

A MegaORA díjképzésének alapelvei a szerzőjogi törvényből származtatjuk, miszerint a programok készítői részesedni akarnak a programok használatának anyagi hasznából. Ezzel az alapelvvel nincs is semmi baj, viszont a mértéket nagyon nehéz meghatározni. Mérésre továbbra is azt használjuk, hogy az egyes modulok használata, illetve a modulokkal feldolgozott tételszámok alapján állapítjuk meg a díjat. A több év tapasztalatai alapján napjainkra szükséges módosítani, javítani a díjképzési eljárást. A 2011 év végéig érvényes díjképzés nem elég megfelelő mértékben érvényesíti a program használat minőségi mutatóit, annak mértékét, hogy mi, mennyit ér a felhasználónak, mi, mennyire segíti az ügyviteli munkát. Például a jelenlegi díj nem különbözteti meg a kézi bevitellel képzett tételeket az integrált rendszer használata során a gép által képzett tételektől, vagy azt, ha kézi bevitel helyett a valutapénztári FIFO összegek számítását, a tételek képzését a programok végzik. Stb. Pedig nyilvánvaló, az ügyviteli munkában a kézi bevitelnél jóval értékesebbek a gépi segítséggel képzett tételek. További, napjainkra felismert ellentmondás, hogy az igen egyszerű ügyvitelhez használható, olcsó dobozos programok konkurenciájának hatására kialakított igen alacsony díjainkat akarják az ügyfelek érvényesíteni a nagy hasznosságú, bonyolult ügyvitelhez történő program használatnál. Hiányosság volt, hogy az eddigi árképzés nem artikulálta megfelelően a program használat – a felhasználó számára eltérő fontosságú – minőségi jellemzőit.

Az igen egyszerű ügyviteli munkához kidolgoztuk a MiniORA nevű rendszert, amelynek díjai igen alacsonyak. Az alábbi ártáblázat a fenti elveket igyekezik számszerűsíteni. Egyrészt tartalmazza a 2010. évi – 4.9 % - éves inflációs növekményt valamint bizonyos mértékű strukturális korrekciót.

A leírt árakat a jövőben – 2012. január 1.-től - fogjuk érvényesíteni. A jelenlegi ügyfeleinknél, akik a MegaORA SaaS felhasználók, az Egyedi felhasználói szerződésben leírtak szerinti díjazás van továbbra is érvényben. Tehát mind a program használati lehetőség, mind az árak változatlanok, figyelembe véve az itt is érvényesítendő előző évi inflációs százalékot. Ez utóbbi szempont miatt, minden SaaS (ASP) felhasználónk az Egyedi szolgáltatói szerződése módosításra kerül. Az esetleg nem kellően pontosan megfogalmazott használati körülményeket a szerződés módosítás során tisztázzák a munkatársaink.

Az inflációs növekmény számítási és számlázási módjáról szóló tájékoztató levelünket - amit 2012. év elején minden SaaS (ASP) felhasználónk postai, vagy elektronikus levélben megkaptott - ide kattintva is megtekinthetik.

Tételegységárak

Egy adott tárgy negyedév használati díjának megállapításánál az azt megelőző negyedévben feldolgozott tételszámok és az alábbi tételegységárak szorzata alapján történik a díj megállapítása. 

Bizonylat típus Egység MiniORA díj MegaORA díj
Főkönyv, Áfa, Pénzügy * db 1,12 Ft 8,39 Ft
Házipénztári tétel ** db --- 6,29 Ft
Banki kapcsolat db 5,25 Ft 10,49 Ft
Készlet tételek db --- 8,39 Ft
Számla *** db 3,24 Ft 11,49 Ft
Rendelés tételsorok db --- 42 Ft
Dokumentációs lapok db 11,92 Ft 25,35 Ft
Eszközkarton éves díj karton --- 290 Ft
HR darabszám (bérszámfejtés) db 47,35 Ft 290 Ft
Felvásárlási jegy db --- megállapodás
szerint

A tételek alrendszerenkénti meghatározásai:

1. Főkönyv, áfa, pénzügy
Számvitel, kontrolling alrendszer tételeit az egy bizonylaton lévő számla – ellenszámla - áfa sor határozza meg, amely bizonylatból a főkönyvi kartonokra illetve a naplóra kerülő tételsorok száma. 
* A MiniORA esetén csak a Főkönyv-Folyószámla-Áfa modulok használhatók, a MegaORA termék használata esetén az összes bővítési lehetőség használható. A kontrollig (utókalkulációs) kódok használata része a tételegységárnak, a deviza könyvelés használata és/vagy devizás banki számla használata (kiadás FIFO kezelés) 50%-os tételegységár felár.
Integrált rendszer használatánál, amikor a számvitel-pénzügyben megjelennek az egyéb alrendszerekből feladott tételsorok, akkor a tételes feladási bizonylatok – a házipénztári és számlázási alrendszer - tételsoraira 50%-os felár, az egyéb alrendszerek – készlet, eszköz, HR - időszakra összevont bizonylataira 400%-os felár.
Naptári évtől eltérő könyvvezetési év használata egyedi megállapodás alapján.

2. Házipénztári tétel
A házipénztári tétel a házipénztári bizonylaton lévő tételsorok, azaz az egyes jogcímekhez megadott tételsoroknak a darabszáma.
** Valutapénztár használata – kiadás FIFO kezelése – esetén 150%-os felár az összes házipénztári tételre.

3. Banki kapcsolat
A banki kapcsolat tételszáma a főkönyvi könyvelésben megjelenő banki kapcsolat által képzett bizonylatok sora, banki tételekből, a naplóra kerülő tételek darabszáma.

4. Készlet tételek
A készlet tétel a bevét/kiadás, stb. bizonylatokon lévő cikkszám-mennyiség tételsorok száma.

5. Számla
Az elkészített számlákon szereplő cikk, szolgáltatás és árbevétel módosító sorok darabszáma. (az áfa sor a számlázási elszámolásban nem számít külön tételnek)
*** A nem könyvvezetési pénznem szerinti számla (devizaszámlák) használata esetén tételenként 100%-os felár.

6. Rendelés tételsorok
A rendelés bizonylatban szereplő cikkszám-mennyiség sorok darabszáma

7. Dokumentációs lapok
Az egy dokumentumhoz tartozó szkenneléssel vagy egyéb módon bekerült lapok darabszáma (ha egy levelet három lapon szkennelnek be, az három tétel, ha egy Word dokumentum egybefüggően került be, az is egy tételnek számít, független attól, hogy kinyomtatva pl. 70 oldalra kerül kiírásra).

8. Eszközkarton éves díj
Az eszközkartonok éves díjának számítása a feldolgozásban egy év alatt tárolt eszközkartonok, és azok tartozékainak összesített darabszáma után történik. Negyedévenként a feldolgozásban aktuálisan szereplő karton tételegységár 25 %-a fizetendő. Továbbá a nem aktív, de az adatbázisból ki nem törölt kartonok után - független az aktivitás törlésének idejétől - fizetendő a tétel egységár 12,5 %-a.

9. HR darabszám (Bérszámfejtés)
  A bérszámfejtési tételszámok az egyes számfejtések - számfejtési rekordok darabszáma. (Egy évben 1 havibéres dolgozónak min. 12 db számfejtés történik.) Az alrendszer a következő modulokból áll, amelyek használatának díja a fenti tételegységár alábbi százalékainak arányában kerül megállapításra:
- Ha a használt program a teljes – nem MiniORA - bérszámfejtés, de nincsen táppénzszámítás, akkor a tételegységár 50%-a, azaz 145 Ft a tételegységár.
- Ha a használt program a teljes bérszámfejtés és van táppénz számítás, akkor kerül a fenti tételegységár – 290 Ft – alkalmazásra.

10. Felvásárlási jegy
A feldolgozásba bevitt felvásárlási jegyeken szereplő cikk sorok darabszáma alapján történik a tétel darabszám megállapítása.